2014. július 18., péntek

Cigi

Többrészes sztori :) remélem tetszeni fog :) Ha tetszett  akkor komizzatok és pipáljatok !:)

Hideg szél találkozik a meleg lehelettel. Kimentem a hidegbe, hogy kiszellőztessem a fejem. Csendre és békére volt szükségem. A megszokott környezetem megnyugtat és nekidőlök az egyik falnak.

Belenyúlok a zsebeimbe, keresem a keserédes lelkiállapotom tárgyát és halványan elmosolyodok, amikor az ujjaim az apró doboz köré fonódnak. Kiveszem az óvatosan becsomagolt dobozt és kiveszek belőle egy szál cigit. Gyorsan kipattintottam az öngyújtót és hagyom, hogy a láng lassan feleméssze a végét. Ahogy a cigi fellángolt, a másik végét a számhoz emeltem és megadtam magam a füst aromájának, ami lassan terjengett a levegőben.

Mély levegőt veszek és kiengedem, hagyom, hogy a füst felhő formájában távozzon a számból. Üldözöm az ajkaimmal, beszívom, majd kiengedem. Behunyom a szemem és kezdek megnyugodni.

Megismételtem ezt a műveletet: beszívtam, majd kifújtam, addig csináltam, amíg a szál el nem égett.

Most már boldognak érzem magam, ledobtam a földre a csikket és addig tapostam, amíg meg nem bizonyosodtam afelől, hogy elaludt.

- Nem én vagyok az aki állítólag cigizik? - megfordultam és Zayn-nel találtam szembe magam, akinek önelégült gúnyos mosoly terült el az arcán.
- B@szd meg Zayn. - válaszoltam csípőből röhögve, közben óvatosan megütöttem az öklömmel.
- Cs*szd meg T/N  - sóhajtott mélyet Zayn mielőtt meggyújtotta a saját cigijét és mélyeket szippantott a bódító szálból.
- Ah. mindegy. Nem úgy néz ki, hogy sokat tudnak most tenni értem. - mondtam neki, közben zsebre tettem a kezem, ahogy általában szoktam, amikor elszeretném rejteni az előző cselekvésem nyomát. Újra nekidőltem a falnak.
- Meg fognak változtatni téged, T/N . Nem szeretik azt, ahogy magaddal bánsz. - fújt ki Zayn egy füstfelhőt a szavaival, közben pedig beszívtam a számomra édes füstöt.
- Nem tudok megváltozni. - vontam egyszerűen vállat, végül kikaptam a kezéből a szálat és egyedül szívtam el a maradékot .

- Gyere be mielőtt megfázol  . - mondta Zayn majd már húzott is befelé .
- Zayn !.......  - szóltam 
- Hmm.. ? - kérdezte miközben becsukta az ajtót . 
- Kibaszottul szexelni akarok veled ! - nyögtem ki .
Zayn először eléggé meglepődőtt majd elindult felém és a falnak nyomott ,  majd lesmárolt. Kezeimmel  a hajába túrtam és meghúztam . Zayn bele morgott a csókba . Ajkai elváltak  az enyémtől majd rátért a nyakamra . Szívni , harapni kezdte . 
- Zayn .. n-e-m megy-ü-ünk inkább f-e-el ? - nyögtem miközbe a melleimet simogatta .
- Minek ? Itt helyben is agyon tudlak baszni ! - lihegte . Éreztem ahogy egyre nedvesebb lesz a bugyim . Zayn kettétépte a fölsőmet majd a melltartómat is lehúzta rólam . 
- Ahww bébii... rohadt jók a melleid ! - mondta miközbe szívta és harapta őket .
- Zayn . bassz ketté - nyávogtam neki kislányos hangon .
- Nyugii cica . Arra is sor kerül  ! - kacsintott miközben húzta le a nadrágomat .
- Édesem . Ragad a ruhád ! Alig lehet lehúzni ! - vigyorgott
- Uhwww.. Te tetted velem ezt te szexisten !  - nyögtem oda neki .
Zayn húzta lefelé a nadrágomat de ekkor nyílt az ajtó és  belépett rajta valaki .
- Hát itt meg mi a fene folyik ?!



Mrs. Tomlinson


4 megjegyzés:

  1. Mar bocs hogy beleszolok de a csaj nadragjan lep be valaki? Mert a fogalmazasodbol ez jott lexd

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ahhoz képest, hogy ez egy kezdő blog, jól fogalmazol! Nekem tetszik, csak egy kicsit írd őket hosszabbra és perfect lesz!! :)

    VálaszTörlés
  3. A blog maga jó lesz, de rövidek a részek :) nyugodtan engedd el a fantaziad jobban ;) ~BG

    VálaszTörlés
  4. Hány éves vagy? 12? Istenemed a világ

    VálaszTörlés